2008. augusztus 11., hétfő

Lepényhalas-kapribogyós spagetti

Lepényhalas-kapribogyós spagetti
(Spaghetti alla platessa e capperi)

Hozzávalók:
30 dkg lepényhal filé
200 g érett paradicsom
25 g sóban eltett kapribogyó
1 csokor bazsalikom
1 csokor petrezselyemzöld
5 ek. extra szűz olívaolaj
1 kis fej hagyma
só, bors

A lepényhal filét vágjuk nagyobb kockára, a hagymát, a petrezselyemzöldet egészen apróra. A paradicsomot 1 percre dobjuk forró vízbe, húzzuk le a héját, szedjük ki a magját, majd a paradicsom húsát vágjuk nagyobb kockára.A hagymát az olajon pároljuk üvegesre, adjuk hozzá a paradicsomot, és a jól leöblített kapribogyót, majd közepes lángon kissé sűrítsük be. Ezután adjuk hozzá a kockára vágott lepényhal darabokat, illetve a petrezselyemzöldet, majd végül a bazslikomleveleket is, és az egészet fedő alatt, lehetőleg kevergetés nélkül főzzük még kb. 5-6 percig. (Kevergetni elvileg azért nem szabad, hogy a halkockák össze ne törjenek. Én is vigyáztam, de amikor a szószt összekevertem a spagettivel, a halacska apró darabokra hullott szét. Végülis a lényegen nem változtat; lett belőle egy „ronda és finom” pasta :-) Javasolt tehát mindenképp egy keményebb húsú halat választani ennek a tésztának az elkészítéséhez!

Nincsenek megjegyzések: